Modern Retró

Már a cím is anakronizmus. Hogyan lehet valami modern, ami a régire visszatekintő?
Nos, lássuk csak. Azzal kezdeném, hogy a címbeli fogalmak talán megérnek egy rövid szómagyarázatot.

Mi a „modern”?
A szinonima szótár szerint a modern = korszerű, aktuális, haladó és mai. Modern tehát az, ami új, ami fejlett, ami előremutató, egyszóval minden, ami jelen életünket – a hagyományokkal való szakítás árán is – jobbá kívánja tenni.

Mi a „retró”?
Evvel a fogalommal egy régebbi korba visszatekintő, azt felidéző stílusjegyeket magukon hordó tárgyakat és irányzatot illetjük.

A retró a leggyakrabban a 60-as, 70-es évek, azaz a közelmúlt emlékeit idézi elő, olyan emlékeket, amiről a köztünk élő idősebb – vagy éppen még csak középkorú – lakosság jelentős része hordoz emlékeket.

A retró épen ezért sikeres irányzat a civilizált világ minden táján.

Olyan alig elmúlt korszakot idéz meg, amelyben a reklám még csak gyermekcipőben járt és mai szemmel megmosolyogtató, ahol a beat majd a disco zene hangereje meg sem közelítette a mai heavy metal istenek decibel orkánját, ahol a naivabb és lassúbb életritmus – így visszatekintve – vágyakat ébreszt egy a mainál békésebb és nyugodtabb életmódra. Az anakronizmus ott jön, hogy mindez néhány évtizede még határozottan és nagyon is modern volt. Mára azonban az akkori „modern” viszont már csak emlékké és „retró”-vá szelidült.
Ennyit a szómagyarázatról.
De hogy jön ez ide? – kérdezhetnénk, végül is itt most a lakberendezésről van szó, nem?
Hát éppen ez az!

Sehol másutt, mint a formatervezésben (design) nem fogható meg jobban a stílusok változása. És a lakberendezés (interior design) szoros kapcsolata a formákkal és terekkel külön magyarázatot sem igényel. A festészet, szobrászat és építészet kistestvéreként a lakberendezés – úgyis, mint egy alkalmazott művészet – minden éppen aktuális divatirányzatot átvesz és magába olvaszt.
Nem volt ez másként az előbb felemlített hatvanas-hetvenes években sem. Az akkori útkeresés eredményei, és a ránk köszöntött „műanyag korszak” vívmányainak újszerű és tömeges alkalmazása mára már megszépítő távolságba került.

Hol vannak már bakelit lemezjátszók, a gombafej frizurák és a minszoknyák? Hol vannak a homokóra alakú, fehér vagy narancssárga pille-ülökék?
A híres 007-es ügynök James Bond is Austin Powers-szé változott, és csinos szőke kísérőivel inkább mosolyt csal az arcokra, mintsem izgalmat okoz a mozinézőknek.
Az idő azonban szűrőként működik. Ennyi év távlatából mára már egyértelműen kiderült, melyek azok a stílusjegyek, formák, és színek, melyekben újat és időtállót hozott e letűnt korszak. Ezen – akkori – újdonságok egy része a mai szemmel nézve még mindig frisnek és divatosnak tűnik, ezért lakberendezőként is bátran felvállalhatók.

Talán éppen ez magyarázza a hajdanvolt tinédzserek immáron felnőttkorba ért gyermekeinek lelkesedését, amivel apáik és anyáik fiatalságának stílus irányzatából merítve, próbálják reprodukálni – persze megfiatalított és valóban „modern” kísérőelemekkel – a nemrég letűnt hangulatot. Azt a hangulatot, ami fiatalos volt amikor megszületett, és ami új köntösben visszatérve ismét üdítően hat…