Vanity Club, Hard Rock Casino, Las Vegas

Egy korábbi írásomban már bemutattam egyet a „Mr.Important Design” Stúdió alkotásaiból (Gitane étterem, San Francisco), és most is az ő munkájuk következik.

A Hoventa 2010 kiállításon tartott előadásomban szerepelt egy pár kép, a Las Vegas-i Vanity Clubról. A minap láttam egy videóklipet, amit egy hard rock számra készítettek, és – stílusosan – a vegaszi Hard Rock Casino-ban forgattak. A gitárnyűvők és rapperek mögött pedig (talán már ki is találták) nem más szerepelt háttérként, mint a Vanity Club. Ideje, hogy bekukkantsunk mi is az ajtók mögé.

Vannak szórakozóhelyek, melyek neve nem fedi azt, amit a hely sugall. Los Angeles-i Mood egyáltalán nem hoz hangulatba, az Ibiza-i Space egyáltalán nem űrbeli (elő makákó majmaival), ám a Las Vegas-i Vanity azonban már az, aminek a neve sejteti: csupa csillogás, glam és hiúság! Kézzel csiszolt kristályok, króm, antik tükrök, és pompa ezerrel – mindaz, amit a rock sztárok és jól menő rapperek (na meg a helyi közönség) imád.

A 2005-ben Charles Doell által alapított Mr.Important Design munkáit számos lakberendező szaklapban publikálták, a Vanity pedig díjat is kapott. A WALLPAPER Magazin Charles Doell-t egyszerűen csak „Design whiz-kid”-nek (design várázs-gyerek) aposztrofálta. Doellnek nagy tapasztalata van éjszakai szórakozóhelyek, éttermek és bárok tervezésében. Társaival csupa olyasmit alkotnak, ami elüt az átlagostól, és szinte gyomron vágja az embert a látvány.
A terek mesterien keverik a giccs és a glam elemeit, a régit az újjal, a könnyedet a súlyossal. Számos nemzetközi tervezővel (http://www.guilhermebez.com ) együttműködve, az elkészült munka mindig friss és ütős, vagyis szokatlan és meglepő. A legmodernebb fény-technológiát a mai anyagokkal ötvözve, adnak új értelmet a tradicionális bútoroknak és dekornak. Ezek együttese lenyűgöző végeredményt alkot.

A szórakozni vágyók liften érkeznek egy padlótól a plafonig bársonnyal burkolt előtérbe, szatén függönyök, aranyszínű méhsejtes falak – grandiózus látvány, ami nem hagy kétséget arról, hogy mi vár a belépőre. A 16 méteres márvány bárpult időnként pokolian forró (vörös) majd jegesen hideg (kék) színben pompázik, az óriási tánctér és az onix szegélyű rúdtánc folyosó (catwalk) csak tovább fokozza a látványt. Ám a helység legfőbb attrakciója a világítás, mely hatalmas felhőként lebeg a táncparkett felett: 20.000 darab kristály alkotja ezt az örvénylő képződményt mely 110 négyzetmétert fed le. Csillogó mozaik csempe borítja a falakat, a mennyezet olyan, mint egy összegyűrt csokipapír. A grandiózus előtér és folyosó méhsejt mintázata a bárpult mögött is visszaköszön, ami olyan, mint egy mennyei mannát kínáló kaptár.

A Vanity Club fontos látványelemei az óriási képek, melyek Yelena Yemchuk alkotásai. Nőalakjai a 40-es éveket idézik, és itt-ott felbukkannak az enteriőrben. A legnagyobb kedvencem azonban a női mosdó, mely egy valós ékszerdoboz, itt Miles Aldridge divatfotós képei láthatók a plafontól mennyezetig érő laminált üvegen. Hófehér, mint egy púder, vörös, mint egy igéző ajak, óriási csókokkal és csillogó szemekkel a falakon. Itt élvezet sminket igazítani. De bármit is írok, közel sem képes visszaadni azt, amit a belépő tapasztal – beszéljenek inkább a képek.

Las Vegas a szerencsejáték és szórakozás városa. Aki ide látogat, vizuális csodákra számíthat, de még őket is képes meglepni a Mister Important tervezői csapata. A steppelt kárpitoktól a fenséges csillárokig, a klub maga az összetéveszthetetlen vegaszi ragyogás, olyan, amit az ember csak Las Vegas-ban találhat meg.

Helyszín: Hard Rock Casinos, Las Vegas Nevada USA
Adatok: 1400 nm, 64 VIP priváttánc teremmel (500 dollár)
Belépő: 20 USD a hölgyeknek (Las Vegas-iaknak ingyenes), 40 USD az uraknak,
Dress code: Az alkalomhoz illő öltözék kívántatik
Dr. Németh Gábor
lakberendező / enteriőr-tervező
Az „Amerikai-stílusú” lakberendezés szakértője

Tel.: +36/209-411-416
Web: www.interior-design.hu
E-mail: interior-design@freemail.hu
vagy: american.design@yahoo.com

Categories: