Az afrikai-stílusú lakberendezés

Afrika egy óriási kontinens, tele változatossággal és ellentmondással. Számos hatás fellelhető benne, melyek mindegyike termékeny táptalajra hullott. Az afrikai-stílusú enteriőröket maga a kontinens inspirálja.

Elöljáróban elmondható, hogy az eredeti „afrikai lakberendezésen” mély kéznyomokat hagyott az európai – ezen belül is legfőképp az angolszász és holland – eredetű kultúra, átszőve az egzotikus „fekete afrikai” törzsi motívumokkal és eredeti népi hagyományokból merítő kézművességgel. Mindezt itt Európában különleges, kissé naiv báj lengi körül. Ám vigyázat: egy szakképzett és a stílusban otthonosan mozgó lakberendezőnek (enteriőr tervezőnek) a kliséket kerülnie kell!

Ahhoz, hogy valósághű – vagyis autentikus – afrikai enteriőrt alkossunk kissé alá kell merülni Afrika történelmébe. Szerencsére ez nekünk magyaroknak nem esik nehezünkre. Bár koloniális gyarmatokkal ezen a földrészen (sem) rendelkeztünk soha, ám nagyjaink bejárták, sőt felfedezőként segítettek megismerni e földrészt. Elég, ha csak felidézzük Kittenberger Kálmán vagy Szechenyi Zsigmond vadásztörténeteit, vagy a Madagaszkár királyaként is ismert Benyovszky Móriczra gondolunk.

Egy valós afrikai enteriőr sok tulajdonságában közelíti a „maximál design”-ként emlegetett stílust, miközben – és bár ez ellentmondásosnak látszik – őrzi a szafari táborok nomád puritanizmusát. Legyen bár funkcionálisan puritán, vagy egzotikusan buja, Afrikát a jellegzetes anyagokkal, mintákkal és színekkel adhatjuk vissza legjobban. Egy ilyen otthonban „távol Afrikától” is szinte érezzük a zebra csordák patái által felvert kiszáradt szavannák porfelhőjének szagát, az esős évszak közeledtét jelző villámoktól ózondús levegőt, vagy azt az izzasztó forróságot, amit a hőségtől vibráló kontinens nyújt az odalátgató szerencséseknek.

Bár mindannyiunkban él egy kép a fekete földrészről, ám Afrika korántsem egységes. Észak-Afrikát – amit gyakran arab Afrikának is emlegetnek – átszövik a kopt és kora-keresztény emlékek, a görög, bizánci, és római-kori elemeket is magukba olvasztó egyiptomi, vagy marokkói hatásoktól hemzsegő enteriőrök. Ezekre az országokra jellemzőbb a teve és szamár, mint a zebra vagy oroszlán. Egy ilyen stílusú lakás kialakításakor is gyakran nyúlunk ezekhez az arabos elemekhez, színekhez és formákhoz.

Lejjebb haladva a kontinens belsejébe már inkább a nomád törzsek, a kisebb közösségekből álló fekete afrikai falvak jellemzők. A harcos feketék egyszerű fegyverei, kopaszra nyírt maszáj törzsek vörös színű palástja, a sűrű afro-fonatba font hajú félmeztelen bennszülöttek színes nyakláncai, az aprólékos gonddal – ám nem kevés naivitással – faragott faszobrok, maszkok és pajzsok már egy teljesen másik Afrikát tárnak elénk.
Ennek ellenpólusa a kalandvágyó turisták és felfedezők tábori életmódját elénk idéző – abszolút funkcionalista – lakáskultúra. (Bár majdnem sátor-kultúrát mondtam.) Az itatók köré épített magaslesek és turista táborok romantikus stílusa.
Még lejjebb a kontinens alján aztán megjelennek a fehér szemnek már ismerős európai stílusjegyek. A gyarmatosító angol és holland kereskedők tevékenysége lépten-nyomon tetten érhető. Az itteni bútok európai rokonaik egyszerűsített ám egzóta fákból készült változatai. A térszervezés legjellemzőbbje a vagyonosodást felmutatni nem szégyellő tágas étkezők, nappalik, teraszok megléte a házakban. Mind a pihenés és a jólét kifejezői.
Mindezek a hatások alapjaiban befolyásolták az afrikai-stílusú enteriőrök létrejöttét, és ezek valósághű újraálmodása a lakberendező feladata.

Sokan azonban csak természetfilmekből, múzeumokból, vagy főúri kastélyok „szafari szobáiból” ismerhetik a fekete kontinens enteriőrjeit. Hogyan tudjuk azonban mindezt idehaza is megvalósítani?
Szín és anyaghasználat:
A főbb színek mind a természetből eredeztethetők (föld-színek), a formák is a természetben található alakzatok (állatok, fakéreg és levelek, stb.) leegyszerűsítésének eredményei. A színeknek gyakran komoly jelentésük van az afrikai törzsek számára. Élénk (és nekünk sokszor „vadnak” tűnő) színpárosítások jellemzők: sárga, vörös, zöld. (Gondoljunk csak az afrikai nemzetek zászlóira!) Mindezek kézzel festett – gyakran batikolt – textileken, kárpitokon, takarókon és párnákon, sőt a falakon is. A minták egyszerűek, sőt kimondottan naivak: csíkok, csigavonalak, geometrikus és absztrakt díszítések – és mindez feketében vagy néger-barnában, hogy a vibráló színeket még jobban kiemeljék színekben. Állatbőrök, párduc, zebra és zsiráfminták (mind a fekete-fehér, vagy sárga-barna szín-ellenpárra épülve).

Bútorok és berendezési tárgyak:
Általános az egzotikus fafajták használata. Jellemzők a sötét (szinte feketére) pácolt fából, kézzel faragott, egyszerű ácsolatú bútorok, melyek kárpitozására festetlen kézzel szövött vásznat, vagy durván háncsolt füveket használjunk. Az ülőbútorok mintája berber, kelim vagy egyszerű halszálkás. Autentikus elem a durva kötélből kötözött, állatbőrökkel kárpitozott ülőkék, törzsi dobok, a kelim vagy szizál szőnyegek alkalmazása.

Padlók, falak és függönyök:
Bár a döngölt padló az egyik legjellemzőbb afrikai elem, ennek utánzását azonban mai lakáskörülményeink (szerencsére) nem indokolják. A legeredetibb ezért, ha sötét fapadlót, illetve a vizes helységekben koptatott (rusztikus) padlócsempét alkalmazunk. A falakat borítsuk festett törzsi mintákkal, egzotikus füveket/papíruszt idéző tapétákkal. Használjunk gazdagon szőtteseket (kelim) is – és ne csak a kárpitozásra, vagy szőnyegként. Futtassuk fel őket a falra is bátran. Függönyözésre logikusan adódik a háncsszoknyát idéző rafia, de a durva szövésű és mintákkal gazdagon tömött szövetek is kiváló választás. Szafari-táborokat idéz a szúnyoghálós, baldachinos ágy és a mennyezeti ventillátor. Az erős napsugaraktól zsalugáteres faablakokkal, sötétbarnára pácolt fa-reluxákkal védekezzünk.

Kiegészítő és dísztárgyak:
Elengedhetetlen kellékek az afro-ethnikai vagy állatmintás motívumok, állatbőrök (párduc, zebra, zsiráf motívumok), és a megsárgult fekete-fehér fényképek a falon. Rézfogantyúk, törülközőtartó gyűrűk, és egyéb rusztikus elem alkalmazása. Ha szerencsénk van nem csak a hazai lakberendezési boltokban kapható (gyakran Made in China) apróságokkal, hanem eredeti – sőt a nyaralásról hazahozott – faragásokkal is díszíthetjük otthonunkat.

Egy afrikai enteriőr megalkotása mindenképp élvezet – sőt „jutalomjáték” – egy képzett lakberendező számára. Kerüljük azonban a kliséket, a szokványos és kiszámítható – vagy éppen túlzottan hatásvadász elemeket (pl. életnagyságú porcelán gepárdokat). Ám, ha ügyesen végeztük munkánkat a lakás autentikussága meg sem kérdőjelezhető. Ebben mindenképp segíthet egy lakberendező!

Ha ilyen, vagy hasonló enteriőrt képzelt el otthonába, szívesen segítek, hogy – afrikai utazásaim tapasztalatait felhasználva – Önnek is szép és autentikus lakása lehessen. Itt Magyarországon – „Távol Afrikától”…

Categories: