Filmek lakberendezői szemmel – Szex és New York

Mozikban a Szex és New York (Sex and the City) című tv-sorozat moziváltozatának második része. A dolog aktualitása tehát adott. Adott az is, hogy (talán nem meglepő, de) van magyar vonatkozása is a filmnek…

Ez pedig nem más, mint egy magyar származású lakberendező, Ondine Karady, aki a TV-sorozat 2002-2004 között futó részeinek enteriőrjét tervezte (illetve egyéb mozifilmekben közreműködött interior designer-ként, pl.: „Along Came Polly”, illetve a „25th Hour” és a „Requiem for a Dream” ).
Az 1969-es születésű, New York-i lakberendezőnő, Karády Sándor lánya. Mr. Karady azonban nevével ellentétben nem filmszínész, hanem a neves gyógyszergyár a Merck & Company alkalmazottja volt egészen nyugdíjazásáig, – felesége Ondine édesanyja – egy építészeti cégnél, a szintén New York-i HLW cégnél dolgozott.
Több film és TV-műsor berendezése után Ondine Karady saját lakberendező vállalkozásba fogott, melyet mind a mai napig nagy sikerrel folytat.

Karady azon kevés amerikai lakberendezők közé tartozik, akik szóba jöttek az USA új elnökének, Barack Obama Fehér Ház-i lakberendezéséhez (igaz, végül mégsem ő, hanem a kaliforniai Michael S.Smith nyerte el a munkát). Bár a most bemutatott mozifilm enteriőrjeit már nem ő tervezte, azért jó tudnunk róla, hogy magyar kéz segítette a népszerű sorozat megszületését (bővebb infó: www.ondinekarady.com).

A mozifilm set designer-e Lydia Marks (Marks & Frantz Interiors: www.marsandfrantz.com) volt, aki Jeremy Conway, production designer irányításával érte el azt, hogy az enteriőrök szerves részét képezzék a filmnek. Nézzük, mit alkottak:

Chloe Redmond Warner (egy San Francisco-i lakberendező) szerint – A Szex és New York hűséges nézői (és rajongótábora) teljesen azonosulni képesek a vásznon látott szereplőkkel. Gyakran halljuk: „Én tisztára olyan vagyok, mint Carrie” vagy „Samanthára akarok hasonlítani”, ezért nem mindegy, hogy milyen stílust képviselnek. És ez nem csak a lányok ruhatárára érvényes, hanem mindenre, ami körülveszi őket – a filmbeli lakásukra is.

Ezt azonban nem volt könnyű összehangolni. Jeremy Conway szerint nem kis munkába került, mire összeállt a szereplők ruhatára és lakásának enteriőrje. Minden karakterhez sajátos színeket rendeltek, melyeknek feladata a szereplő egyéniségének kiemelése és hangsúlyozása volt, annyira, hogy a film nézői automatikusan felkiáltsanak, ha hasonló enteriőrt látnak: „Ezt annyira Szamantás!”

A mozifilmben Carrie megtanulja megosztani lakását férjével (Chris North), és kiterjeszti divat iránti lelkesedését a lakberendezésre is. Itt már nem csak magára gondol – azaz nem csupán „csajos” enteriőrnek kell megszületnie – hanem némi maszkulin elemet is bele kellett csempészniük a designereknek a filmbe. És itt kezdődött Lydia Marks enteriőr tervező feladata. Olyan sötét, férfias elemekkel (pl. egyenes vonalvezetésű századközepi bútorok) kellett vegyítenie a nőies kiegészítőkkel (csajos szőnyeg, növénymintás kárpitok, stb.) bővel ellátott enteriőrt, ami mindezt vissza is adja a vásznon. Ám a hangulatkeltés nem állt meg a házaspárnál: Samantha vadi új Times Square-i irodája, a marokkót idéző hotel, stb. mind, a lakberendezéshez értő interior designert kívánt.

A designerek munkája nem is maradt pusztába kiáltott szó. Olyan az egész, mintha a szereplők csoda ruhái és cipői egy kirakatot mutatának a külvilág felé, míg lakásaik elárulják valódi énjüket. Különösen igaz ez Mirandára, akinek még ha a ruhatára fel is frissült csupa elegáns holmival, a lakása kissé leharcolt – és felfedi a valóságot.

A főbb szereplők, illetve a filmben megformált karakterek: Carrie Bradshaw (Sarah Jessica Parker), Charlotte York (Kristin Davis), Miranda Hobbes (Cynthia Nixon) és Samantha Jones (Kim Cattrall). A lakások berendezése (mint minden filmsorozatban) itt is fontos szerepet kaptak a karakterek kiemelésére, aláhúzására.

Carrie:
Carrie lakásának bútorai bolhapiaci kirándulások eredményei. Kopott festék, nem azonos kárpitozású (sőt össze nem illő) székek és asztalok, mind mind olyasmi, amit Jeremy Conway csapata a New York-i bolhapiacokon és használtcikk boltokban gyűjtöttek össze a filmhez. Az enteriőr fő darabjai, az „Aidan Chair” fotel, és a nagy kerek dohányzóasztal (coffee table). A fotel kissé foltos és szakadt bőrrel kárpitozott, ami jól tükrözi azt, hogy a film szerint Aidan egy pullman kocsi huzatával vonta be a fotelt. Az asztal kiválasztásánál az volt a kritérium, hogy olyas valamit találjanak, ami körül a lányok összegyűlhetnek és fecseghetnek kedvükre. Sajnos sem olyant nem találtak, ami megfelelt volna igényüknek, sem olyant, ami belefért volna a büdzsé adta keretbe, ezért Conway a saját kezébe vette az ügyet, és szó szerint készítet egyet. A dolgozósarok íróasztalai és laptopja a Smithsonian Intézet állandó kiállításában szereplő darabok.

Samantha:
Samantha lakásában a „boudoir” (budoár) stílust követték. Számos krimzon és egyéb vörös árnyalatú szín sugallja a forróságot és vágyat, sőt még kandallója is van a romantikához – bár jó, ha tudjuk Samantha sohasem használta.

Miranda:
Miranda lakása teljesen más karakterű, ezért olyan tárgyakat kerestek, melyek egyenes ám ívelt vonala mindezt erősíti.

Charlotte:
Charlotte lakása gazdagságot sugalló, amit a leginkább több egymásba nyíló szoba berendezésével értek el. Olyan enteriőrt alkottak, amibe bárhonnan is lépnek be a szereplők, jól látszik, hogy a lakás még folytatódik tovább, más szobák felé is.

Conway és designer csapata biztosra ment, és nem bíztak a véletlenre semmit. A film annyira valósághű, amennyire csak lehet. A padlón az összetekeredett telefon zsinór, a falakon a repedés, mind azt szolgálta, hogy a színészek (és majd a nézők is) abszolút valóságosnak érezzék az enteriőröket. Ritka az ilyen precizitás filmeken: még Carrie Vogue magazinja is az éppen megjelent friss (nem évekkel ezelőtti) kiadású, és gyufák, sőt bevásárlószatyrok is az adott szereplőről árulkodnak (lásd: Carrie kedenc Manolo Blahnik cipői).

És ha valaki reprodukálni szeretné kedvenc film-karaktereinek enteriőrjeit, íme egy kis segítség:
Carrie lakásának berendezése:
dohányzó asztal – Bradshaw Tables from Room & Board, f
otel – Aidan’s Morris style chair by Whit McLeod

Charlotte lakásának berendezése:
szövetek – linens by Ann Gish, ágy melletti lámpák – Bond Street Antiques,
tapéta – Osborne & Little,
porcelán – Classic Bernadaud china,
csillár – Basil Lawrence Antiques,
szőnyeg – ABC Carpet and Home

Samantha lakásának berendezése:
szövetek – Calvin Klein és ABC Carpet and Home,
vörös kínai antik szekrény – XIX.századi darab a Far Eastern Antiques and Arts-tól,
festmények – XVIII.sz.-i reprók a Franklin Street-i (New York) The Orange Chicken cégtől,
tűzhely és mosogató – Viking és Gemini,
edények – Calvin Klein,
tálak és serpenyők – Le Cruset.

Miranda lakásának berendezése:
fotel – Donghia,
szőnyeg – ABC Carpet and Home,
ágy – Bellini,
ágynemű és állatmintás anyagok – Amy Coe.

Csodálkoznak-e, ha azt mondom: a film bemutatása után (Amerikában) hirtelen megugrott a kereset a fent említett bútorok, tapéták iránt? Nos mindig is tudtuk, hogy a film és TV nagy hatalommal rendelkezik. És, ha valaki izig-vérig rajongó, akkor nemcsak ruhatára, de lakása is hasonlatossá válik kedvenc filmbeli karakteréhez…

Bár mi egy kissé messze vagyunk Hollywood-tól, ám hasonló enteriőrök egy „képben levő” lakberendező segítségével idehaza is megvalósíthatók!

szerző:
dr. Németh Gábor
Az „Amerikai-stílusú” lakberendezés szakértője

forrásmunkák:
http://articles.sfgate.com/2008-06-14/home-and-garden/17163878_1_carrie-bradshaw-production-designer-jeremy-conway-lydia-marks
http://www.bellemaison23.com/2010/05/fabulous-sexy-stylish-spaces.html
http://www.elledecor.com/celebrity-homes/articles/stylish-interiors-sex-and-city-2

Categories: